imageimage

Szurkolj barátodnak, kedvenc versenyződnek, vagy akár versenyezz Te magad is! Nézdélő közvetítéseinket, és nyerj értékes ajándékokat!

Újjáalakul a VSR F1 2009-es bajnoksága

Friday, 03 July 2009 17:54

There are no translations available.

Ahogy a címből is kitűnik, a Virtual SimRacing teljesen átalakította Formula-1-es sorozatát. Eddig 2 bajnokságba lehetett nevezni, egy pro, és egy amatőr bajnokságba, de sajnos ez nem vonzott elég indulót, így döntöttek úgy a szervezők, hogy összevonják a két bajnokságot, és ingyenessé teszik. Emellé kiválasztották az FSone 2008-as modot, ami úgy néz ki nagy siker lett, hiszen eddig 36 versenyző adta le a nevezését a bajnokságra. Nagyon úgy néz ki az utóbbi évek legszínvonalasabb sorozata lehet az idei, ugyanis szinte minden komolyabb ligából jöttek bajnokok többek között nevezett Jesus, Zsoltee, Morfi, Beniszili, Piceey, Tequila, Bika, Pityesz, Genius, Murfitts, Messiás, Johnnie. Ezen kívül még rengeteg kiváló pilóta gondolta úgy, hogy ebből a buliból nem szeretne kimaradni. Talán először fordul majd elő, hogy a tartalék kocsik is felsorakoznak a rajtrácsra, így könnyen előfordulhat, hogy 3 Ferrari, 3 Mclaren vagy 3 Renault fog körözni a pályán az évad első futamán, ami 2009.07.19. 20:00-tól. De hogy ez miért lehet érdekes azok számára akik olvassák ezeket a sorokat? Mert ebből a SimSportTV sem szeretne kimaradni, ezért a futamokat ÉLŐ-ben követhetitek majd figyelemmel.

Ha a Live for Speed vs. rFactor az Év szimulátoros eseménye volt, akkor bátran kijelenthetjük, hogy ez lesz az év legszinvonalasabb Forma-1-es bajnoksága, ennyi remek pilóta, bajnok még sosem versenyzett egy mezőnyben, de most ezt is sikerült összehozni, így várunk majd mindenkit a képernyők elé 2009.07.19-től az SSTV1-en!

   

A Live for Speed csapat nyerte a Nagy összecsapást

Sunday, 28 June 2009 19:00

There are no translations available.

Ismételten óriási érdeklődés közepette zajlott le a Live for Speed vs. rFactor 2. versenyhétvégéje. Ezúttal a pilótáknak az rFactor játékkal, azon belül a BMW E90-es autókkal a valenciai Ricardo Tormo pályán kellett megküzdeniük egymással. Három hét állt a versenyzők rendelkezésére felkészülni erre a fantasztikus eseményre.

A hosszú felkészülésnek köszönhetően hihetetlenül szoros eredmények születtek az időmérő edzésen. Az élen nem történt meglepetés, hiszen Kiss Norbi szerezte meg az első rajtkockát MoT3C és Mihu előtt. A legjobb rFactoros pilóta Tequila lett, aki a 4. helyről, Zsolteee elől indulhatott.

   

World Rally Slot bajnokság

Friday, 26 June 2009 12:44

There are no translations available.

Ahogy Bátyám mondta "ezek a srácok itt már nem sz@rral gurigáznak". Az ISRA által kiírt bajnokságban bizony sok öltetes megoldást lehet látni. Ők se kevésbé szeretik az autókat mint mi, csak másképp. És a másságra utaló konkrét kifejezéseket is nyugodtan használhatjuk rájuk az autó szó után csatolva.

   

ASR Series II. X-1 kupa jelentkezés infók

Friday, 26 June 2009 11:09

There are no translations available.

Megindult a jelentkezés  az ASR Series II. X-1 kupára. Ezzel egy időben az első futam - amely három hét múlva lesz - kvalifikációs szervere is üzemelni kezdett. Sok újdonsággal, finomított szabályzattal várjuk a jelentkezőket. A teljesen ingyenes bajnokág 10 versenynapból áll melyeken 3-3 futamot rendezünk, a második és a harmadik futamon az első 10 helyezett fordított felállással vághat neki a futamnak ezzel garantálva az izgalmas csatákat. 
   

GPHungary's Nascar Summer Cup

Monday, 22 June 2009 12:02

There are no translations available.

A Nascar szerelmesei végre kipróbálhatják kedvenc sorozatukat, ugyanis a GPHungary, MASZIM, HRC és a VSR szervezésében útjára indul a Nascar Summer Cup, amire bárki leadhatja a nevezését a VSR fórumában(ingyenes), a futamok minden hétfő késő este lennének, ez egy nagyszerű felkészülés az ősszel induló bajnoki sorozatra.

Első futam 2009.06.22. 21:30. Gentleman, start your Engines!!!

   

Ma este Nemzeti F1 Bajnokság ÉLŐ

Sunday, 21 June 2009 12:10

There are no translations available.

Ma este 17:50-től újra feldübörögnek a motorok a SimSport TV-n. A legendás pályán a Nemzeti F1 top pilótái csapnak össze. Hatalmas harcra számíthatunk és ezt ÉLŐ-ben láthatjátok itt a SimSport TV képernyőjén. Az est hangulatáról egy új kollegánk Gályár Balázs és Balázs Krisztián gondoskodik.
   

Page 1 of 5

TV.guide (Live events)

Banner

new forum



Csevegő (7)
07.02 19:15, szucsa

Csevegő (49)
06.28 15:35, honk

Hogyan tudok versenyezni? (7)
06.27 18:17, Atti0822

Csevegő (14)
06.27 17:07, Zsolti1124

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa100
mod_vvisit_counterTegnap499
mod_vvisit_counterEzen a héten3023
mod_vvisit_counterElőző hét5322
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1820
mod_vvisit_counterElőző hónapban12656
mod_vvisit_counter2009. jún. 10 óta össz.:14477

jelenleg online: 11
Your IP: 38.103.63.60
,
Now is: 2009-07-04 10:26

Copyright © 2009 Simsport TV. All Rights Reserved.
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.